|
Lebistes
(Poecilia) reticulata
Szivárványos
guppi
Hazája Barbados,
Venezuela, Trinidad, Guyana. A legnépszerûbb
díszhalfajok egyike.
A guppi tartása,
tenyésztése és nemesítése
külön ágát alkotja az akvarisztikának.
Nagyon varibilis faj,
és a nagyfokú változékonyságát
kihasználva megszámlálhatatlan tenyészváltozatát
hozták létre. Ma akváriumainkban mindinkább
különbözõ tenyészváltozatai
terjednek, ezek teljesen kiszorították az eredeti
típusokat. A vad guppik hímjei 2,5 cm, a nõstények
5 cm hosszúak. Az elsõ példányok
1908-ban kerültek Európába. A szivárvány
minden színében pompázó hímek
között nincs két egyforma rajzatú
egyed. A különbözõ vad törzsek
úszóalakulása nagyon változatos.Így
különbözõ helyrõl származó
állományokban találtak hímet,
amelynek hátúszója vagy farokúszójuk
felsõ, illetve alsó sugarai megnyúltak.
A jelenleg ismert és terveszerû szelekcióval
kialakított változatok azonban messze meghaladják
testnagyságában, az úszók alakzatában
és méretében a vadformákat. Csak
a tenyészváltozatokkal foglalkozunk, annál
is inkább, mert ezeknek a környezettel szemben
támasztott igényei eltérnek a vad típusok
igényeitõl. A guppi tenyészváltozatokat
jelenleg úszóformák alapján osztályozzuk.
Az egyes úszótipusokon belül esetleg külön
színcsoportok alapján még tovább
kategorizálhatjuk az egyes formákat. A test
alapszíne alapján lehet tovább csoportosítani
õket, pl. a pigmentszegény kategóriában
lehet szõke, arany és krémszínû.
Amennyiben a test pigmentáltsága sötét,
akkor beszélhetünk fekete, zöld kék
és vörös változatokról, a test
és a farok mintázatától függõen.
A tenyészváltozatok
mindegyikére érvényes az az általános
kívánalom, hogy a hímek minél
nagyobbak legyenek, úszóik pedig a standarnak
megfelelõ szabályos alakot és méretet
mutassák. Az amerikai tenyészirány egyértelmûen
az úszók nagyságát értékeli,
függetlenül attól, hogy az az úszásban
a hímeket mennyire akadályozza. A német
tenyészirány az úszók fejlettsége
mellett megkívánja, hogy a hímek megõrizzék
mozgékonyságukat. A tenyészváltozatok
kifejlett hímjeinek nagysága elérheti
a 4-5 cm-t, míg a nõstényeké az
USA-ban, Németországban és Angliában
van.
Oroszországban
az utóbbi idõkben külön guppitenyésztõk
köre alakult.
Magyarországon
is növekszik a guppival komolyan foglakozók tábora.
Mindent el kell követni
annak érdekében, hogy halaink minél jobban
kifejlõdjenek, és úszóik ne sérüljenek
meg. A tenyészváltozatok környezettel szembeni
igényei: a víz keménysége közepes
legyen, a pH 7, vagyis semleges. Az ideális hõfok
24-26. Igazán szép példányok viszont
csak nagy medencében nevelhetõk (minimum 100
liter).
Kerüljük sok
egyed összezsúfolását. Megfelelõ
filtrálás és szellõztetés
mellett se számítsunk egy hímre 2 liter
víznél kevesebbet. Napi kétszeri etetés,
valamint változatos étrend. Táplálékuk
70 %-a Tubifex, 30 %-a pedig más élõ
eleség vagy jó minõségû
száraz eleség. Az oxigénhiányra
érzékenyek.
Maga a szaporítás
nem nehéz, sõt talán a legkönnyebb
feladat. Az egyszerû szaporítással, megfelelõ
párosítási rendszer és szelekció
nélkül azonaban még a legszebb törzsek
is 2-3 generáció alatt elromlanak.
A fiatal nõstényeket
3-4 hetes korban válasszuk el a hím testvéreiktõl,
és külön medencében "szûzen"
neveljük 3-4 hónapos korukig, amikor azután
a legszebb hímhez (hímekhez) párosítsuk
õket. Ez az alapja annak, hogy egy jó törzset
legalább a leromlástól megóvjunk.
Külön ismereteket követel a céltudatos
guppinevelés, új változatok kitenyésztése.
Ezek részletes ismertetése túl terjedelmes
lenne.
vissza
|
