Xiphophorus
helleri
Mexikói
kardfarkú hal
Hazája: Mexikó
déli része. A hím 10-12 cm hosszú,
zöld alapszínû, kékesen irizálódó
oldalakkal, a test közepén élénkvörös
csíkkal. A hím jellegzetessége a farokúszó
kardra emlékeztetõ alakú nyúlványa.
Az importált példányok szépségétõl
messze elmaradnak a jelenleg medencéinkben tartott
zöld Xiphophorusok. Az akváriumokat tenyészváltozataik
népesítik be olyannyira, hogy a zöld alak
mindinkább ritkaság számba megy. A hõmérséklettel
szemben nem igényes, 18 fokos vizû medencében
nyugodtan tartható.
Egy-egy nõstény
4, 5-5 hetenként nagyszámú ivadékot
szül. Nem ritkaság a 200-250 ivadék sem.
A nõstények szívesen fogyasztják
újszülöttjeiket, ezért
általában védeni kell azokat az anya
kanibalizmusa elõl. A fiatalok gyorsan nõnek,
ellenállóak. A Xipho és a Platti hibridizációjának
köszönhetjük a legelterjedtebb színváltozatokat.
Így az alapszín szempontjából
ismerünk: sárga, vörös, valamint fekete
változatokat. Az albínók, amennyiben
vörös színfarokkal is rendelkeznek, akkor
a vörös albínó (neurot) változattal
állunk szemben. Az alapszíntõl függetlenül
elterjedt a wagtail, a berliner és a tuxedo változat,
valamint ezek kombinációi.
1961-ben indult hódító
útjára a Simson Xiphophorus, amelynek hátúszói
megnyúltak.
A hímek hátúszója
elérhet a farokúszó kardjának
közepéig, a nõstényé pedig
túlnyúlhat a farokúszón. A lírafarkú
változat - amely egy 1966-ban felfedezett mutáció
- tovább bõvíti a már úgyis
igen nagyszámú tenyészváltozat
számát. A különbözõ tenyészváltozatok
egy részének szaporítása nehezebb,
mint a vad típusoké. Ezek egyrészt
kevésbé szaporák, másrészt
sokkal igényesebbek, mint a vad változatok.
Így az aranyvörös színû egyedek
mindkét ivarban gyakran terméketlenek. A fekete
Xiphophorus nõstények között alig
akad termékeny, míg a hímek döntõ
többsége intersex (hím és nõ
közötti) jellegû. A berliner változatok
szaporasága is gyenge, különösen az
erõsen pigmentált egyedeké. Lehetõleg
csak azokat a berliner Xiphophorusokat tartsuk tenyésztésben,
amelyeken nagyon kis kiterjedésû a fekete folt.
A Sipson Xiphophorusok homzygota egyedei életképtelenek
(letalis faktor). A heteroziygoták is lassabban növekednek,
a tartási hibák iránt érzékenyebbek.
A lírafarkú
Xiphophorusok rendszeres szaporítása még
nem megoldott kérdés. A hímektõl
csak mesterséges úton sikerül spermát
nyerni, és ezt üvegpipettával kell a nõstények
ivarnyílásába juttatni (mesterséges
megtermékenyítés).
A lírafarkú
változat rendszeres szaporítása tervszerû
keresztezési eljárásokkal megoldható
úgy, hogy lírafarkú nõstényeket
nem lírafarkú hímekkel párosítjuk.
Általános
irányelvéknt tartsuk szem elõtt, hogy
lehetõleg csak az azonos alapszíncsoportba tartozó
egyedeket párosítsuk egymással (pl. Aranyvöröset
aranyvörössel), mert különben az ún.
elfedett színek (epi és hiposztázis jelensége)
jelennek meg az ivadékban, ami nagyon kedvezõtlen
pigmentációjú utódokat eredményezhet.
vissza
|