- E halcsalád
jellemzõ tulajdonsága, hogy a kopoltyúkon
keresztül történõ légzéssel
oxigénszükségletüknek csak szerény
hányadát képesek kielégíteni.
Hazájukban ugyanis e halfajok mocsaras, lápos,
nagyon erõsen felmelegedõ vizek lakóik,
ezért idõnként a vizek oldott oxigén
tartalma minimális. A hiányzó oxigénmennyiséget
a kopoltyúüreg felsõ részén
található, ún. labirint szerv révén
a víz felszíne fölött levõ
atmoszferikus levegõbõl veszik fel. A labirint
szerv alakulása olyan, hogy az egyes kopoltyúíveket
és a kopoltyúüreg csontos vázát
hajszálerekben gazdag nyálkahártya
borítja, és a hajszálerek által
szállított vér nagy felületen
érintkezhet, a levegõvel, így a gázcsere
lebonyolódhat. Amennyiben a fajokat meggátoljuk
abban, hogy a felszínére feljõve friss
levegõt szívjanak, rövid idõ alatt
megfulladnak.
- Több faj hasúszója tapogató
fonállá alakult, így még a zavaros
vízben, rossz látási viszonyok között
is képesek tájékozódni, részben
pedig képesek táplálékot is
felvenni.
- Az e családba tartozó, akváriumokban
tartott fajok ún. habfészkeket építenek,
amelybe az ikrát rakják. A habfészek
építésének fõ célja
az, hogy az ikra és bennük az embriók
fejlõdéshez biztosítja az oxigéndús
környezetet, még akkor is, ha a víz oxigéntartalma
erre egyébként nem lenne elegendõ.
A labirint kopoltyús halak tehát messzemenõen
alkalmazkodtak ahhoz a környezethez, amelyben természetes
viszonyok között élni és szaporodni
kénytelenek.
- A labirint kopoltyús halak közé tartozó
fajok többsége viszonylag igénytelen,
amellett színgazdag. E két szerencsés
tulajdonságuk szerezte és tartja jelenleg
is közkedveltségüket. Legrégibb
trópusi díszhalunk, a paradicsomhal is e halcsalád
tagja. Franciaországba 1869-ben került az elsõ,
és azóta Európában az akváriumok
állandó lakói.
- A víz keménységével szemben
nincsenek különösebb igényeik, ideális
számukra, a közepesen kemény víz
(6-12 nko). A víz konyhasó tartalmával
szemben azonban érzékenyek. Ezért vizüket
általában ne sózzuk. A víz kémhatása
neutrális körüli legyen.
Az oxigénben,
szegény medencékben is jól érzik
magukat, amiatt esetenként nagyon kis ûrtartalmú
üvegekben is tarthatók, pl.(Betta hímek).
A víz tisztaságát tekintve nem túl
igényesek, de mint díszhalaink általában
sokkal jobban szeretik a tiszta vizet, nem beszélve
arról, hogy csodálatos színeik is csak
érvényesülnek igazán.
- Melegigényes fajok. Nagyon kell ügyelnünk
arra, hogy medencénket mindig takarjuk le üveglappal,
egyrészt azért, nehogy kiugráljanak,
másrészt fûtött medencék
fölött a levegõ hõmérséklete
sokkal alacsonyabb lehet, mint a vízé, ez
pedig halaink, megfázását okozhatja.
- A labirinthalak mindenevõk, ez azonban nem jelenti
azt, hogy kizárólag száraz vízibolhán
korlátlanul elélnek. Idõnként
adhatunk nekik azt is, de megkívánják,
hogy eleségük nagyobb része élõ
eleség legyen. Szívesen fogyasztanak csirke,
vagy marha májat is. A legtöbb faj növényi
eredetû eleséget nem igényel.
- Általában más halfajokkal szemben
békés természetûek, azonban a
fajon belül a hímek rendszerint üldözik
egymást. Ebben a tekintetben a sziámi harcoshalak
az egyik legszélsõségesebb esetet képviselik,
olyannyira, hogy õshazájukban (Thaiföld,
azelõtt Sziám) a kakasviadalokhoz hasonlóan
Betta hímekkel szabályos viadalokat tartanak.
Dr. Smith, aki 12 évig élt Sziámban,
leírja, hogy egy valamirevaló, harciasságra
kitenyésztett Betta hím képes egyfolytában
teljes, 6 órát verekedni, de kivételes
egyedek harci kedve 24 órán át tart.
Egy Betta viadal átlagos ideje 3 óra.
Érdekes jelenség,
hogy a szabad vizekbõl befogott "vad" egyedek
harci kedve csupán néhány, maximum
15-20 percig tart. A kiváló törzsekbõl
származó, harciasságra, agresszivitásra
szelektált hímekkel szemben befogott példányok
eleve vesztesként indulnak. A viadal addig tart,
amíg a gyengébbik hím, abba nem hagyja
a támadást.
Szemtanuk állítása
szerint nem volt olyan viadal, melyben a gyengébb
fél veszélyesen megsérült volna.
Rendszerint, csak az úszók szakadnak le, valamint
néhány pikkely. Ezek a harci sebek azonban
hamar begyógyulnak. A nálunk található
Betták harci kedve ugyan nem éri el az elõbb
leírtakat, de még akkor sem tanácsos
két kifejlett hímet egy medencében
tartani, mert az állandó verekedések
tönkreteszik szép úszóikat.
- A labirintkopoltyús halak családjában
a hímek általában valamivel nagyobbak,
színeik sokkal intenzívebbek. A hímek
hasúszója kihegyesedõ, míg a
nõstényeké lekerekített. Az
ivari dimorfizmus (ivari kétalakúság)
az egész családban kifejezett, így
kifejlett korban az ivari hovatartozás megállapítása
nem okoz nehézséget.
- Mindegyik faj ivadékgondozó. Az ívatáshoz
a halak méretétõl függõen
15-20 cm-re csökkentsük a medencében a
vízoszlop magasságát. A víz
hõmérsékletét 27-30 fokra állítsuk
be. A hímek feladata az ikrázás elõtt
a habfészek megépítése, amelyhez
egyes fajok különbözõ finom szálú
növényi részeket is felhasználhatnak,
mások azonban szilárdító anyagokat
nem építenek be a habfészekbe. A hímek
a szájukban képzõdõ váladék
segítségével viszonylag tartós
buborék buborékcsomókat fújnak
a víz felszínére. A habfészek
mérete, tömege, magassága, valamint az
egyes buborékok átmérõje még
egyazon fajon belül is változó lehet,
mert vannak kiváló fészeképítõ
hímek és vannak, és vannak, amelyek
egyáltalán nem mûvészei a "habfészeképítõ
szakmának", olyannyira, hogy az sokszor már
ikrarakás közben szétfoszlik, szint teljesen
megsemmisül. Ilyenkor az ikra a víz felszínén
szertefoszlik. Az ilyen fészekaljból rendszerint
kevesebb életképes ivadék kel ki.
- Az ikrarakást megelõzõ, lázas
habfészek-építési munka alatt
a hím a hozzápárosítandó
nõstényt kíméletlenül elzavarja
a habfészek környékérõl,
mindaddig, amíg a számára megfelelõ
helyen el nem készíti a fészket. Ezután
kezdi csodálatos színekben pompázva
csalogatni a nõstényt. Közvetlenül
az ikrázás elõtt a nõstények
fajukra jellemzõ színt öltenek. Mindegyik
faj hímjének színe az ívást
megelõzõ izgalmi állapotban intenzívebbé
válik, amit "nászruhának"
is szoktuk nevezni.
- Az ikrarakást mindig látszatpárzások
vezetik be, aminek során a hím átkulcsolja,
egész testével körülöleli a
nõstényt, majd ágymásba fonódva
lassan néhányszor körbefordulnak. Az
elsõ látszatpárzások után
(amelyek mind kisebb idõközökben követik
egymást), sor kerül az igazi párzásokra
is, ezt azonnal észrevehetjük arról,
hogy a nõstény petevezetõjébõl
egy-egy párzás alkalmával a fajtól
függõen 10-100 ikra tûnik elõ.
Az ikrát részben a hím szorítja
és préseli ki a nõsténybõl.
A préselési folyamat szabad szemmel is jól
megfigyelhetõ. A legtöbb faj ikrája azonnal
a víz felszínére emelkedik, ahonnan
a hím szájába véve azokat összegyûjti
és beköpi a habfészekbe. Ezt rendszerint
minden párzás után megismétli.
Az ikra megtermékenyítése akkor történik,
amikor az elhagyja a nõstény petevezetõjét
és rákerül a hím kanál
formájúra összehúzott farok alatti
úszójára.
- Amint a nõstény ikrakészlete kimerült,
a hím kíméletlenül elüldözi
a habfészek közelébõl, és
hozzálát a habfészek környékén
maradt ikra összegyûjtésével, a
habfészek kijavításához, erõsítéséhez.
A hím a habfészek állandó építgetését,
rendezését éjjel is folytatja, sõt
gyakran megesik, hogy reggelre teljesen át is helyezi
azt az ikrákkal együtt a medence más
részébe. Ha kis medencében ívtak,
utána a nõstényt haladéktalanul
fogjuk ki, mert a hím zaklatása elõl
nem tud menekülni. Nagy medencében, ahol van
lehetõsége megbújni, ott a nõstény
is bennmaradhat mindaddig, amíg az ivadék
a szikzacskó felszívódása után
ki nem rajzik a fészekbõl. Ekkor azonban halásszuk
ki a hímet is.
- Tekintettel arra, hogy a labirint kopoltyús halak
viszonylag sok ikrát raknak - még a kistestûek
is -, fontos, hogy az ívatómedence ne legyen
nagyon kisméretû, már csak azért
sem, nehogy a nõstény képtelen legyen
menekülni az õt üldözõ, hím
elöl. A kikelõ nagyszámú ivadék
pedig helyet igényel. Ezért minimálisan
25 literes medencében ívassuk a Bettákat,
a Macropodusoka és a Colisa fajok közül
néhányat. A különbözõ
Trichogaster fajokat kimondottan csak nagy medencékben
ívassuk (80-100 literes), mert részben nagy
méreteiknél fogva helyigényesek, másrészt
nagyon nagyszámú ivadékra számíthatunk
(esetleg 2-300 db). Ikrát rakni hajlandóak
kisebb medencékben is. A kikelõ lárváknak
még nincs labirintszervük, az csak 2-3 hetes
korukban kezd kifejlõdni. Egyedfejlõdésük
elsõ két hetében csak kopoltyúval
lélegeznek. Emiatt igen finom porlasztású
szellõztetésrõl kell gondoskodnunk,
de emellett fontos a filtrálás is. Erre a
célra bármely nagyobb teljesítményû
belsõ filtráló alkalmas.
- Nagyon kis medencében (5-6 l) rövid áramszünet
vagy egyéb technikai zavar miatt hírtelen
oxigénhiányból eredõ kockázat
nagyon nagy. A halakkal túlzsúfolt akváriumban
a víz biológiai egyensúlyát
is nagyon nehéz fenntartani. Kis víztérben
a "biológiai egyensúly" felbomlása
pár óra alatt megtörténhet és
ez olyan súlyos is lehet, hogy növendék
halaink jelentõs része nem éli túl.
- Az ivadék nagyon kényes a labirintszerv
kialakulása idején. Étvágya
ebben az idõben valamelyest csökken. Nagyon
lényeges, hogy ebben az idõszakban igyekezzünk
kiváló minõségû élõ
eleséggel megakadályozni a kondícióromlást.
Különösen fontos, hogy az átmeneti
légzés idõszakában is finom
porlasztású szellõztetés mûködjön.
Ügyelni kell arra is, hogy a medencét tökéletesen
takarja üveglap. Ha a kishalak a víz felszínére
feljõve levegõt szippantanak, és a
levegõ néhány fokkal hidegebb, mint
a víz (elég 2-3 fok különbség),
akkor tömegesen meghûlnek, olykor egy-egy teljes
család is megfázik, amit arról ismerhetünk
fel, hogy napról napra nõ a süllyedõ
kis halak száma. Egy erõsebb megfázás
teljesen tönkreteheti az egész családot.
A "hasonúszó" egyedek döntõ
többsége késõbb sem gyógyul
meg. Amennyiben elektromos fûtõtesttel fûtjük
medencéjüket, azt mindig függõlegesen
állítsuk be, a porlasztó pedig a fûtõtest
aljából hajtsa vizet, úgy hogy a fiatal
halak semmiképp se feküdhessenek rá.
Ezzel csökkenthetjük a megfázott egyedek
számát, esetleg megelõzhetjük
a megfázást. Ha az ivadék labirintszerve
kialakult, komoly veszély nem fenyegeti további
fejlõdését.
- A labirintkopoltyús halak ikrájából
kikelõ lárvák viszonylag kicsik, így
az elsõ idõszakban az elúszás
után infusoriával, Cyclops naupliusszal, rotatóriával
(kerekesféreg) tápláljuk õket.
Szükségmegoldásként szóbajöhet
tojássárgája is. (Kemény tojás
sárgáját kevés vízben
szétnyomjuk, és a vízben szabadon lebegve
maradó frakciót cseppenként adagoljuk
a vízbe). A tojássárgáját
viszont csak 5-6 napig fogyasztják. Ha ezután
nem tudunk megfelelõ minõségû
és nagyságú élõ eleséget
adni, jelentõs elhullásra számíthatunk.
A 2-3. naptól kezdve már adható a sóféreg
naupliusa is.
- A labirintkopoltyús halfajok ivadékcsoportjában
igen gyakori jelenség, hogy az állomány
10-15%-a rendkívül gyorsan nõ. Annyira,
hogy a növekedésben visszamaradt társaikat
elfogyasztják. Ez a kellemetlen tulajdonság
különösen a Trichogaster fajokra jellemzõ
és legkevésbé a Colisa fajok sajátossága.
Ez ellen csak úgy védekezhetünk, hogy
a kiugróan jól és gyorsan fejlõdõ
egyedeket rendszeresen áthalásszuk más
medencébe. Ha ezt nem tesszük meg, akkor ezek
megtizedelik édestestvéreiket. Rosszul táplált,
zsúfoltan elhelyezett ivadékcsoportokban a
"szétnövés" nagyobb mértékû
szokott lenni, mint ha az optimálisat megközelítõ
környezetben neveljük õket. Tehát
egyenletes, bõséges táplálás
mellett nagyrészt elkerülhetõ az ivadék
egyenetlen fejlõdése.