- A medencéinkben gondozott Puntius fajok Élõ- és Hátsó-Indiában honosak. Az Afrikából származó fajokat nálunk nem tartják. A legkülönbözõbb vizek lakói. Õshazájukban általában nagy csapatokba verõdve találhatók, sokszor óriási tömegben.

- Mozgékonyak, ezért lehetõleg 50 literesnél nagyobb medencékben tartsuk õket. Kedvelik a víz tetején úszó növényzetet (Riccia, Ceratoptertis) és a sötét talajt. Szeretnek a talaj közelében tartózkodni. Általában kedvelik a viszonylag meleg vizet, de eltûrik a rövid ideig tartó alacsonyabb hõmérsékletet is (minimum 16-17 fok). Élénkségüket növeli, ha 2-3 hetenként vizük 1/3-át lecseréljük friss vízzel.

- A víz minõsége iránt különösebb igényeket nem támasztanak. A tiszta vizet azonban mindegyik faj szereti. Békés természetûek. Egyaránt táplálhatók száraz és élõ eleséggel. A Puntius-félék nagyon falánk, és táplálékkeresés közben gyakran a talajra rakódott, ún. ,,mulm" réteget is, átdolgozzák".

- A fiatal állatok nagyon szeretnek kis csoportokba, laza rajokba verõdve úszni. Szépségük valójában így érvényesül.

- Tenyésztésük általában nem nehéz. A legtöbb faj üvegkádakban ívatható, talajréteg nélkül. Ikráztató növényként használhatunk finom levelû növényeket vigyázva arra, hogy ne rögzítsük a növényeket túl sûrûn. Elegendõ az ívató medence egy sarkát, a medence alapterületének 1/3-át betelepíteni kiráztató növénnyel. Alkalmas lehet ikráztatásra a puha, laza szálakból álló ,,perlonvatta" is. Íváshoz lágy és kristálytiszta vizet adjunk (4-8 nko , pH 7). A víznek legalább a fele friss víz legyen, mert az élénkítõleg hat a tenyészpárokra. Az ívató medence vizéhez tegyünk 10 literenként egy kávéskanálnyi konyhasót. Az ívató medence ne legyen 10-15 literesnél kisebb, mert viszonylag sok ikrát raknak, és több száz ivadékra számíthatunk.

- Feltétlenül érdemes az ívató medencébe egy belsõ filtrálót is elhelyezni, hogy állandó szûréssel a víz tiszta maradjon. Az ívatómedencét lehetõleg úgy állítsuk fel, hogy a reggeli nap elõ sugarai rá essenek, mert ez növeli a kihelyezett pár ívási hajladóságát. A tenyészpárt este helyezzük a medencébe, és rendszerint a második nap reggelén ikráznak le. Tapasztalataink szerint az ikrarakás biztosabb, ha az idõ derült. Úgy tûnik, a derült napfényes idõ kedvezõen befolyásolja a Barbus fajok ívási kedvét.

- Az ívást általában a nõstény szokta ,, provokálni", amennyiben a hímet csipkedni, hajtani kezdi. Az ívásra hajlandó, beérett ikrával rendelkezõ nõstény jellegzetes magatartása ez. Reggelre aztán a hím az, amelyik a nõstények közé csalja a párját, és ha kell, zavarja a nõstényt. A kora reggeli órákban, igen heves ,,hajtás" közepette a hím a nõstény oldalához préselõdve ,,nyomja" ki belõle az ikrát, és termékenyíti. Az ikra egy része megtapad a növényeken, más része a fenékre süllyed. A jól táplált és elõkészített pár rendszerint az ívás alatt nem eszi az ikrát. A szakirodalom e téren szerintünk túloz a Puntius-félék ikrafaló természetét illetõen. Délelõtt 10 vagy 11 óráig az ívás rendszerint befejezõdik.

 

Ezután a párt el kell távolítani a medencébõl, mert a kifáradt és megéhezett állatok elkezdhetik fogyasztani az ikrát. Az ívómedencében ennek ellenére nem javasoljuk a tenyészpár etetését, mert ez a víz szennyezõdését okozhatja. A kis lárvák 26-28 fokos vízhõmérséklet mellett 24-26 óra alatt kelnek ki, majd 1-2 napig fekszenek a medence alján vagy függenek a növények levelin, szárain. A kikelést követõ 4-5. napon elúsznak. Etetésüket akkor kezdjük, amikor az ivadék kb. 60%-a folyamatosan, süllyedés nélkül úszik. Az elsõ nap etethetõk Cyclops naupliusával, a sóféreg egynapos lárváival, valamint kerekes férgekkel. Pár napig szükségbõl a tojássárgája is megfelelõ eleség lehet. Egy hetes kortól napi egy alkalommal etethetünk mikrót is. Kizárólag ez az eleség nem megfelelõ, csak ettõl az ivadék növekedése nem kielégítõ. Fontos, hogy vizünk infuzóriamentes legyen, ezt legbiztosabban filtrálással érhetjük el. Az ivadék gyorsan nõ, és fajtól függõen 5-9 hónap alatt tenyészérett.